Cseh sörtörténelem I.

 Az ezt megelőző időkben Csehországban is elsősorban felsőerjesztésű sörök készültek, melyek jellemzője volt a megbízhatatlan minőség. Ahogy egy régi mondás is gúnyolódott ezen: „mindig csak az első kóstolónál derül ki, hogy a sörfőző gazfickó-e!"

Az 1839-ben alapított Pilseni Részvénysörfőzdében az akkori idők legkorszerűbb technológiáját alkalmazták és a sör tárolására — lágerolására — több kilométeres pincerendszer alakították ki, ahol télen-nyáron biztosítani tudták a sör erjedéséhez szükséges alacsony hőmérsékletet. A sör megfőzésével Josef Groll sörfőzőmestert bízták meg. 1842. október 5-én Groll bemutatta a sörcefrét, amely novemberig érlelődött, és Szent Márton ünnepén került először csap alá. Ez a sör szolgált aztán további alsóerjesztésű sörök etalonjául.

A sörfőzési technológia tökéletesedése, a hűtőgép megalkotása, az erjedés folyamatának pontos megismerése, a sörélesztő-törzs elkülönítése és természetesen a pilzeni sör gazdasági sikere újabb és újabb sörgyári részvénytársaságok alapítására ösztönözték a cseh városokat. Így jött létre 1869-ben a Smíchov-i (Staropramen), 1874-ben a Velké Popovice-i, 1895-ben a Budéjovice-i (Budvar) sörgyár.

Az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte előtt, 1864-ben 1026 (!) sörfőzde működött Csehországban. Ezek száma a nagy sörgyárak megalakulásával a századfordulóra 700 alá csökkent — a kicsi, korszerűtlen üzemek alulmaradtak a piacokért folyó küzdelemben. Mindeközben a termelés rohamosan növekedett. 1899-ben a Monarchia területén 21,3 millió hektoliter sört főztek — ennek mindössze 7 %-át (!) a magyar koronához tartozó területeken. Ugyanakkor a mai Ausztria, Csehország, Szlovénia területén és Lengyelországnak a Monarchiához tartozó részén közel 20 millió hektoliter (!) sört főztek — és ennek közel fele cseh sörgyárakban készült. Az I. világháborúig tartó töretlen fejlődés a nagy háborút követően megtorpant, ebben szerepe volt a mezőgazdasági termelés visszaesésének és a lassan éledező gazdaság miatt lecsökkenő keresletnek is.

(folyt.köv.)