Olvasási idő: 2 perc

Persze a világ bármely országának sörfőzői elégedettek lennének az egy lakosra jutó évi 128 literes fogyasztással, hiszen a csehek ezzel is közel 20 litert vernek a második osztrákokra. Ha azonban azt vesszük figyelembe, hogy 2019-ben, az utolsó járvány előtti évben a csehek 1,35 millió hektoliterrel többet ittak a cseh sörökből, akkor már nem ilyen derűs a helyzet. Főleg akkor, ha tudjuk, hogy 2022-hez képest tavaly 2,4 százalékkal csökkent a csehországi sörfogyasztás.

Két év növekedés után tavaly csökkent a cseh sörkivitel is. A sörexport éves szinten 4,3 százalékkal, 5,2 millió hektoliterre esett vissza, ami nagyjából megfelel a 2018-as értéknek. 2023-ban valamivel 20 millió hektoliter fölött főztek a csehek sört, ebből 15,2 millió hektolitert Csehországban fogyasztottak el, a többit exportálták. Ez az 5,2 millió hektoliter még akkor is szép eredmény, ha tudjuk, hogy tavaly a cseh sörexport sem úszta meg a recessziót és a kivitel csökkent.

A csapolt sör fogyasztása a tavalyelőtti enyhe növekedése után 2023-ban harminc százalék alá süllyedt, holott tizenöt évvel ezelőtt még a cseh sörök több mint felét kocsmákban és éttermekben itták meg. A covid éveket leszámítva ez a történelem legalacsonyabb értéke, amit a fogyasztók növekvő otthoni sörfogyasztása is gerjeszt.

Az egyetlen vigaszt az jelenti, hogy a fogyasztói szokások változásával az alkoholmentes és az ízesített alkoholmentes sörök piaca közel 10 százalékkal nőtt és megközelíti az évi 1,42 millió hektolitert tett ki, ami 2019-hez képest 34,5 százalékos növekedést jelent.