Olvasási idő: 2 perc
Valamikor réges-régen, amikor a söröző még főleg csehkkel volt tele, egy átivott prágai nap után estünk be cimboráimmal ide. Az esés esetemben konkrétan is megtörtént, mert zuhanórepülében érkeztem az asztalhoz, pontosabban az asztal alá. De szerencsére segítő kezek felsegítettek, így mire megérkeztek a söreink már arccal az asztalra borulva igyekeztem kipihenni a prágai séta fáradalmait.
A sör közeledtére, persze kihúztam magam, igyekeztem úgy viselkedni, mint, aki aznapi első sörére készül. Azt hiszem, látványos lehetett újjászületésem, mert az asztal körül ülők figyelmét is sikerült magamra vonni. Én is úgy éreztem, szinte majdnem józan vagyok és bár se testem, se lekem nem kívánta, magam elé húztam a korsó sört. Kicsit ingattam a fejemet, mert a megfelelő szót kerestem tízszavas cseh szókincsemben, majd mikor megtaláltam, felemeltem a korsót és mosolyogva ekként kívántam az asztaltársaság egészségére:
– Nádraží!
Szerintem a helyiek értékelték, hogy meg tudtam emelni a korsót és még csehül is képes voltam megszólalni. Az sem okozott zavart, hogy a nádraži jelentése magyarul pályaudvar, azt, hogy egészségünkre, úgy mondják csehül, hogy a na zdraví. A csehek értékleték a teljesítményemet, és ők is megmelték a korsójukat és válaszoltak:
– Nádraží!
