Sörhab és tojáslikőr

Ezek voltak azok a jeles napok, amikor a szülői szigor enyhült és még anyuka is jóváhagyólag bólintott, amikor nagyi nekem is egy kevéske alkoholos italt töltött a poharamba. A Húsvét és a locsolás rejtelmeibe a beavatást természetesen apám végezte. Húsvét hétfőn szépen felöltöztettek engem és mi „férfiak” elindultunk, hogy körbelocsoljuk az ismerősi kör nőtagjait. Gyermekként persze a locsolópénz volt a legérdekesebb: a gombfocira vagy legora, esetleg matchboxra váltható valuta.

Akkor még nem tudtam, hogy apám mitől lesz a körút végére annyira vidám és miért vesz nekem kunyerálás nélkül léggömböt és az Ilkovicsnál dupla adag fagylaltot. Aztán kilencéves koromban végre apám beleegyezőleg bólintott frissen meglocsolt kolléganője kérdésére, hogy engem is megkínálhat-e tojáslikőrrel.

Aznap a sok-sok locsolás, és apám lanyhuló figyelmének köszönhetően egyre többen kóstoltattak és ennek köszönhetően nincsenek a pontos emlékeim a hazaérkezésről, csak az a kellemes imbolygás és az összefutó képek maradtak meg belőle, és hogy estére a megszokott sonka-tojás-torma szentháromság helyett nagyanyám valamiféle gyógyító levessel próbált visszahozni a kusza képzetek világából.

A bérház – tanácsi lakásokkal persze – összes locsolható lakótársa ettől kezdve új értelmet nyert számomra és a Húsvét valamiféle szemhunyással kísért jókedvű italozássá alakult. Valahogy azonban soha nem lett sok(k) a dologból és végre megértettem vagy talán csak megéreztem, hogy miért lesznek a „fölnőttek” mások, néhány pohár sör, bor és az akkoriban oly divatos konyak által.

A beavatás megtörtént és utána már a saját utamat jártam, Húsvétkor már nem jártam locsolni, csak az ünnep adta szabadsággal élve kóstolgattam az ilyenkor szabadon kínált mámort. Jóval később egy vidéki locsolókörút ébresztett rá a népi-urbánus ellentét kézzelfogható lényegére. Addig csak a megbízható tojáslikőr-vermut-édesbor Bermuda-háromszögében vesztem el olykor, de azon a Húsvéton a nyers és brutális berúgással kellett szembesülnöm.

Mert falun ahány ház, annyi fajta alkohol. Albert bácsi házibora, Barna koma kisüstije, a nagynéni meggylikőrje, a sógor söre, a szomszéd kerítésszaggatója és természetesen a harmincharmadik helyen előkerülő tojáslikőr. Én persze mindig elfogadtam, amivel kínáltak. Nem volt könnyű, de ezt is túléltem.