Olvasási idő: 3 perc
A középkori Wrocław igazi kereskedelmi központ volt, ahol a sör nemcsak ital, hanem mindennapi élelmiszernek számított. A víz sokszor ihatatlan volt, így az emberek sört ittak – reggelire, ebédre, vacsorára. A városi tanács, hogy a teljes hasznot maga fölözhesse le sörmonopóliumot vezetett be. Ennek értelméban csak a városi sörfőzdék főzhettek és árulhattak sört, azaz sem a környező falvak, sem a közeli kolostorok nem szállíthatták sörüket a városba.
Ez a döntés azonban nem aratott osztatlan sikert. Főleg a Piasek-szigeten, de más környékbeli kolostorokban élő szerzetesek is tiltakoztak a sörmonopólium ellen. Az általuk főzött sör olcsóbb, finomabb és népszerűbb volt, mint amit a város falain belül főztek. Így aztán a tiltás ellenére a wrocławi polgárok titokban inkább az ő sörüket itták, ami mondanunk sem kell, nem tetszett a városi tanácsnak.
Nem véletlen, hogy azt, akit rajtakapták, hogy „idegen” sört árul, azt megbüntették, hordóit elkobozták, a sört gyakran egyszerűen kiöntötték az utcára. Képzeljük csak el a látványt: szerzetesek kétségbeesetten próbálják megmenteni a sörüket, miközben a városi őrök pallossal a kezükben borogatják ki a hordókat. Mindennek ellenére ellenére a kolostorok nem adták fel, titokban továbbra is szállították a sört a városba, ami miatt hamarosan nyílt konfliktus alakult ki a tanács és az egyházi birtokok között.
Az események ugyan nem vezettek igazi vérontáshoz, de politikailag és gazdaságilag kellemetlen következményekkel jártak mindkét fél számára. Végül, hosszú huzavona után, kompromisszum született: a város megtarthatta sörmonopóliumát, de a szerzetesek bizonyos feltételekkel továbbra is árulhatták saját sörüket a kolostor területén. A háború elcsitult, a sör pedig tovább folyt – immár békés mederben.
Fotó: Ivabalk (Pixabay)
