Olvasási idő: 3 perc
A barátok persze nem csak főzték, hanem itták is a sörüket. Igaz, abban az időben még Isten áldása is kellett ahhoz, hogy a főzet sikerüljön, hiszen számtalan biológiai és kémia felfedezés hiányzott ahhoz, hogy a sörfőzők biztosak lehessenek dolgukban. Nem volt véletlen a mondás: „csak az első kortynál derül ki, hogy a sörfőző gazfickó vagy mester lehetett”.
Ora et labora – „imádkozz és dolgozz”, ez volt a mottója a jámbor szerzeteseknek. Nehéz élet volt, a testet sok böjt is gyengítette. Ha nem volt böjt, akkor sem volt gazdagon megrakva a barátok asztala. Szerencsére a szigorú előírások szerint: „folyadék ivása nem töri meg a böjtöt” – így a sör „a folyékony kenyér” ideális itala volt a keményen dolgozó szerzeteseknek és nem csak a böjt idején.
Manapság is számtalan kolostorban főzik papok a sört a bencés Weltenburgtól a trappista Rochefortig. Akadnak persze olyan főzdék is, ahol a „a főzés nehéz dolgát” már világiak gyakorolják az egykori kolostori sörfőzdében, mint a müncheni pálosok alapította Paulanerben, az Ágoston rendiek Augustiner sörfőzdéjében, vagy a receptet már világi sörgyárban készítik, mint a belga Leffe-t.
A papok persze nem csak főzték és itták, de el is adták a fölösleget. Az apátságok többnyire a rendek védőszentjeiről nevezték el a söreiket, annak szokása, hogy más szentek is „sörcégérre” kerültek későbbi időkből származik. Így aztán sokszor olyan szentek is söröscímkén találják magukat, akik soha életükben egyetlen kortyot sem ittak, de a jelenlétük, mégis mintha a minőség garanciája lenne.
Rövid kis írásunkat mi mással fejezhetnénk be mondókánkat, mint egy fohásszal, melyet egy ismeretlen sörivó rótt egy cseh kocsma WC-jének falára: „Mi Hordónk, kit csapra kell ütni, nyisd meg csapodat. Légy ott minden vendéglőben és kocsmában, és bocsásd meg a mi szomjunkat, ahogy mi is megbocsátunk a pincéreinknek, és ne vígy minket a rendőrségre, de szabadíts meg a mocskos sörnemisszáktól.”
