Olvasási idő: 2 perc
Az U Fleku épületét, a már akkor is öregnek számító Kremencova utcai házat, Vit Skremenec 1499-ben vásárolta meg. Nem akart ő többet, csupán egy kis sörfőzdét felállítani, amely biztosítja a környék polgárainak sörszükségletét. Jakob Flekovsky, akinek családjáról később a sörözőt elnevezték már nem kevés pénzért vásárolta meg a Skremenec családtól 1762-ben a sörfőzőházat és a hozzátartozó vendéglőt. Az U Fleku – ahol 1843-ban főzték először az azóta világhíressé lett bajor típusú erős, sötét sört – 1921-ben ismét tulajdonost váltott.
A sörözőt az a Bratnik család vásárolta meg, meg, akiktől azután 1949-ben az államosítás során, a „nép nevében” elvette a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, és akiknek leszármazottai az 1990-es évek elején a reprivatizáció keretében ismét családi tulajdonba vehették a legendás sörözőt. Az U Fleku egyébként Európa legnagyobb sörözői közzé tartozik, nyolc termében – Akadémia, Koffer, Lovagterem, Komlóskert, Vaclav-terem, Kolbász, Nagyterem, Ó-cseh terem – egyidőben nyolcszázan élvezhetik a kiváló sört, és akkor még nem beszéltünk a négyszáz férőhelyes kerthelyiségről.
A sörfőzde-söröző büszkesége azonban mindenképpen maga a főzőház, amelynek egyes berendezéseit a középkor óta használják. A fél évezredes születésnap alkalmából a sörfőzdéhez közeli, egykori malátázóházban megnyílt az U Fleku házi múzeuma is, ahol megtekinthetők a főzdéből már kikerült, használaton kívüli régi szerszámok, berendezések.
(Az írás a Sörvadász című folyóiratban jelenet meg 2002-ben)