Olvasási idő: 4 perc
Ha igaz, és Josef Groll bajor sörfőző mester valóban 1842. október 5-én fejezte be az első főzetet, akkor a mikrobiológia vastörvényei szerint abból legkorábban november végén, de inkább decemberben válhatott kierjedt, tiszta sör. A hideg, alsó erjesztésű cseh ászoksöröknek ugyanis idő kell a pincében. Ám a sietség és a látszat korunk sörgyártásában sokkal nagyobb úr, mint a fahordós érlelés türelme, a prémium imidzs fenntartásához pedig folyamatosan új kunsztok kellenek.
Ilyen a sörkedvelők körében szent tehénként tisztelt tankos sör is. A marketingnarratíva szerint a sörgyárból egyenesen a kocsmák rozsdamentes acéltartályaiba szállított, pasztörizálatlan ital a sörfőzés csúcsa. A valóságban azonban ez a technológia sokkal inkább logisztikai fegyver, mintsem ízbeli csoda. A hatalmas hengeres-kúpos tankokban az erjedés a gigantikus hidrosztatikai nyomás miatt felgyorsul, így a sör hamarabb elkészül, mint a hagyományos, nyílt kádas és pincés ászokolás során.
Ráadásul egy kocsma számára a tankrendszer kiépítése milliós beruházás, amit szinte mindig a sörgyár finanszíroz. Cserébe a kocsmáros aláírja a hűségszerződést: a tankba más sörét nem töltheti. A frissesség ígérete mögött valójában egy elegáns, acélból készült lánc rejlik, ami elzárja a csapokat a független sörfőzdék elől. Miközben a fogyasztó azt hiszi, valami megismételhetetlent iszik. Pedig Csehország-szerte tucatnyi olyan regionális és kézműves ászoksör érhető el amely tradicionális, hosszú lágerezéssel készül, és ízvilágban messze felülmúlják a tömeggyártott pilsenit.
A Plzeňský Prazdroj, amely ma a japán Asahi konszern ékköve, a cseh piac közel felét uralja. Ez a gigantikus méret azonban óhatatlanul a piaci erőfölénnyel való visszaélés kísértésével jár. Nem véletlen, hogy a cseh antimonopol hivatal (ÚOHS) éppen 2026 októberében indított nagyszabású vizsgálatot a sörgyár ellen. A hatóság gyanúja szerint a cég olyan reklám- és promóciós szerződéseket kényszerített a cseh kocsmákra és éttermekre, amelyek burkoltan vagy nyíltan megtiltották, hogy a versenytársak – különösen a kisebb, helyi sörfőzdék – söreit is csapra verjék.
Ez a fajta nyomásgyakorlás nem újkeletű tőlük, a Prazdrojt a múltban már megbírságolták hasonló, kizárólagossági záradékokkal operáló kocsmaszerződések miatt. A technika finomodott, de a cél ugyanaz maradt: monopolizálni a vendéglátóhelyek csaptelepeit, kiszorítani a konkurenciát, és elérni, hogy a fogyasztónak eszébe se juthasson alternatíva után nézni, se a sörözőkben, se a boltokban.
Ami egykor Josef Groll kézműves forradalma volt, az mára egy multinacionális vállalat kíméletlen piacvédelmi stratégiájává vált. A tankos sörök csillogó rézcsapjai mögött nem a sörfőzők romantikája, hanem a jogászok és marketingesek zárt láncú rendszere működik.
Illusztráció: ChatGPT