Olvasási idő: 3 perc
Errefelé már a 13. században is főztek sört – a szomjas polgárok négy sörfőzde sörei közül választhattak. A századok során ugyan a sörfőzdék száma egyre csökkent,de a városka lakóinak olthatatlan sörszomja egy cseppet sem változott azután sem, hogy a régi sörgyár leégett. Žatec persze nem sokáig maradt sörgyár nélkül, a Přemysl uralkodóház által építtetett vár helyén, 1801-ben kezdte meg működését a Bürgerlichen Brauerei Saaz, mely a mai sörgyár elődjének tekinthető.
Érdekesség, hogy a városka másik sörgyára az 1948-as államosításig a Dreher család tulajdona volt „Vyvozní pivovar Ant. Drehera” azaz „Dréher Antal kiviteli serfőzdéje” néven. Az államosítás után azonban a gyönyörű épületben megszünt a sörfőzés, holott a sörgyár a harmincas években a legmodernebbek egyike volt Európában. A Brauerei Saaz, mely a mai sörgyár elődjének tekinthető, átvészelte a háborút, majd nehézségek árán ugyan, de a privatizációt is. Az elmúlt évtizedben azonban bezárták az üzemet, ami kissörfőzdeként született újjá.
Az első modern kis sörfőzde a városban, a Pivovar U Orloje, amely az uniós forrásokból felújított Komló- és Sörtemplom – Chrám chmele a piva Žatec – épületegyüttesében található. Innét néhány lépésre tekinthető meg Európa legrégibb sörivója és a világ minden bizonnyal legrégebbi söralátétje. A városban történt ásatások során ugyanis egy egészen rendkívüli leletre bukkantak.
A síremlékben talált csontváz mellett egy félliteres cserépkorsót és egy fahordócska maradványait találták. Az igazi szenzációt a sír fenekén talált agyaglapocska jelentette, melyen hét karc látható. Ez utóbbi mi más is lehetne – vélekednek a helyiek –, mint egy söralátét, melyen természetesen a fogyasztást számlálta az ókori kocsmáros.
További kis sörfőzdék a húszezer lakosú kisvárosban: a 2012-ben alapított Letajicí Pivovar Falkon és a 2016-ban alapított Řemeslný minipivovar Pioneer.