Olvasási idő: 2 perc
A gyors fogmosás után irány az újságosstand – ilyen ma már csak mutatóban maradt – ahol megvettem a Népsportot, majd komótos léptekkel elindultam a közeli kocsma felé. Miután régebbi a történet, elmondom, hogy a tisztességes kocsmák nem délben, vagy koraeste nyitottak, hanem valami hajnali órán, hétköznapokon a reggeli műszakváltáshoz igazodva, vasárnap esetleg egy-két órával később.
A kocsmában aztán kikértem az elmaradhatatlan reggeli – természetesen fél deci – unicumot és egy üveg sört. Ezután kerestem egy üres asztalt és leültem. Először az unicumba kortyoltam bele, majd a gondosan, kellő mennyiségű habbal kitöltött sörbe. A második korttyal a végére jártam az unicumnak, ekkor, de csakis ekkor vettem kezembe a Népsportot és rögtön a Bundesliga meccsek eredményeihez lapoztam.
Miközben az eredményeket tanulmányoztam, elfogyott az üveg sör is. Úgyhogy kértem még egy üveg sört és átböngésztem a magyar eredményeket is. Nagyjából mire az második üveg sör is elfogyott, ki is olvastam a Népsportot, amit ezután otthagytam az asztalon, hogy más is elolvashassa.
A vasárnap reggeljeim a bajnoki szezonban még akkor is így teltek mikor már évek óta nemzetivé lett a Népsport és az újságos pavilon is bezárt, de szokásomról nem emiatt, hanem az internet okán szoktam le. Kényelmesebb és egyszerűbb ott, akár már szombat késő este, megnézni az eredményeket. És mondanom se kellene, de feleségem szerint egészségesebb is.