Olvasási idő: 2 perc
A gerillákról megoszlanak a vélemények. Kritikusaik sem a söreik ellen szoktak kifogást emelni, hanem azt nehezményezik, hogy mivel csak a bérleti díjat fizetik, azaz nem fektetnek be tőkét, nem járulnak hozzá a sörfőzdei infrastruktúra fejlesztéséhez, viszont használják azt.
Vannak sörfőzdék, amik viszont számolnak velük és eleve „túltervezik” a kapacitásukat, hogy berendezéseiket, a saját termékeik főzése mellett, bérbe is tudják adni. Ezzel lehetőséget teremtenek azok számára is, hogy belekóstoljanak a sörfőzés örömébe, akik nem rendelkeznek elegendő tőkével egy sörfőzde beindításához.
A „gerilla-főzők” között akad mindenféle. Olyan, aki csak egyszer-egyszer próbálkozik, olyan, aki hűséges egy-egy sörfőzdéhez és olyan is, aki igazi „vándor-sörfőző” módjára, minden receptjét másutt főzeti le. Mivel az anyagi kockázat – beruházás híján – sokkal kisebb könnyebben lehetnek kísérletezők, hiszen alkalmanként jellemzően 200-2000 liter sör készül.
A kockázat mindössze „csak” ennek az ára. Ha sikerül a sör és eredményes az értékesítés, lehet továbblépni és talán egyszer a távolabbi jövőben akár saját sörfőzdét is építeni. Ha nem, akkor viszont csak a bérleti díjat bukja el a vállalkozó. Ezzel szemben a sörfőzde tulajdonos kénytelen folyamatosan termelni, alkalmasint újabb és újabb innovációba befektetni, ha szeretné, hogy a befektetett tőke egyszer majd valóban hasznot termeljen.
