IPA – a század söre

Nagyon úgy látszik, hogy manapság elég egy sör címkéjére ráírni a bűvös három betűt: IPA és a siker garantált. Gyakran vissza is élnek ezzel.

Ez mind IPA

Milyen jelzős szerkezet előtagjait soroljuk fel: american, belgian, black, brett, brut, duoble, english, farmhouse, hazy, international, milkshake, micro, red, rye, session, sour, triple, west coast, white?

A brit sörforradalom

A hagyománytisztelő britek sokáig ragaszkodtak ale-jeikhez, de az ötvenes évektől a szigetországban is egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a lágerek.

A Guinness és a Borsodi

Tudta, hogy amikor az első brit stílusú söröző megnyílt a pesti Molnár utcában, abban Holsten sört csapoltak?

Szól a rádió

A történetírók szerint, már az első kocsmában is zene szólt. Persze nem gépzene, hanem az élő, ahogy ma mondanánk.

A sörromantika vége

Elmúlt az az idő, amikor elegendő volt egy sör eladásához azt kommunikálni, hogy azt egy kis sörgyárban főzték.

A sör forradalmai

Azt az izgalmas változatosságot, amit az évezredben újra divatba hozott felsőerjedésű sörök jelentenek előszeretettel nevezzük sörforradalomnak.

A sörforradalom krónikása

Az író-újságíró Michael Jacksonnak köszönhetően a sörről már egészen más hangsúlyokkal beszélünk, mint előtte.

Sörhelyzet

Ami jelenleg a sörrel kapcsolatban történik a hazai piacon, nagyszerű dolog. Évtizedek után megszűnőben van a lágersörök hegemóniája.

Sörforradalmi előzmények

Ha valaki manapság azt kérdezi, hogy mióta kapható ilyen széles sörválaszték, mióta lett ennyi házi sörfőző, akkor valószínűleg nem sokan tudják erre a választ.