A kolostori sörökről

Egy 794-ben kelt német nyelvű ediktum, előírja, hogy egyházi személyek még utazásaik során is kerülni kötelesek a fogadókat, s ha megéheznek is, csak a szolgáikat küldhetik be enni és innivalóért. Gyanítható, hogy ennek a tiltásnak is köszönhető, hogy a kolostorokban nagyjából ezekben az időkben indult meg a sörfőzés.

Az kétségtelen, hogy a kolostorok lakói igen szorgalmasak voltak a sör főzésében. Érdekesség, hogy a magyar korhely szó a középkori Chorherr-ból származik, melynek eredeti jelentése: a templom karzatán (chor: kórus, karzat) helyet foglaló uraság. Jellemző módon több nyugati nyelvben is társítják a részegeskedést a szerzetesek kicsapongó életmódjával és élvhajhász életet élő szerzetesrendek tagjaival.

A valóságban persze a szerzetesi élet többnyire igen aszkétikus keretek között folyt és a sörfőzés sokkal inkább az egyik fontos bevételi forrása volt a kolostorok lakóinak, mint a mámor eszköze. A „folyékony kenyér” kifejezés is a középkorból származik. Mivel a szigorú előírások szerint: „folyadék ivása nem töri meg a böjtöt”, a sör a „folyékony kenyér” ideális itala volt a keményen dolgozó szerzeteseknek és nem csak a böjt idején.

Így aztán világszerte számtalan kolostorban jeleskedtek a sör főzésében. Manapság a minőségi sör egyik szinonimája az „apátsági sör” és ezt a jelzőt sokan annak ellenére használják, hogy már rég nem papok főzik a nemes italt. Így ma már nem a szerzetesek főznek sört a világ legrégebbi folyamatosan működő sörfőzdéjében Weihenstephanban, vagy a prágai strachovi kolostorban, de a broumovi Opat sört, vagy az eredetileg a belga Leffe kolostorában főzött sört sem.

Persze akadnak még szerzetesrendek, melyek maguk is foglalkoznak sörfőzéssel. Ahogy a trappisták több belga és holland kolostorban, vagy a németországi Andechs és Weltenburg szorgos sörfőző papjai ma is maguk főzik sörüket. Ahogy a felsorolásból is látszik, kétségtelen, hogy van alapja annak, hogy a kolostori söröket a legjobbak között tartják számon a világon.