Olvasási idő: 3 perc
Mindenki gondoljon a kedvenc sörére. Feltételezzük, hogy a kedvenc, egyúttal a leggyakrabban fogyasztott is, így egészen biztos, hogy az első korsó sör maga a boldogság. Mivel azonban tudjuk, hogy itt nincs megállás, hiszen a rutinos sörivónak ehhez újabb sör szükséges, rövidéletű ez az öröm, és legtöbbször a harmadik sör kikéréséig tart.
Mert persze, a boldogító első kettő után, tovább döntögetjük magukba a söröket, emiatt nem érzékeljük, hogy túlléptünk a küszöbsörön, innét a sörivás már nem csak hogy nem nyújtja azt az örömöt, ami az első egy-két sörnél a boldog állapotot előidézte, hanem előtérbe kerülnek a sörivás kellemetlen következményei.
Nyugodtan ide sorolhatjuk, hogy a harmadik-negyedik sör már távolról sem hozza azokat az élvezeti értékeket amit az első, vagy a második, és a harmadik után egyre erősebbek a tünetek, amelyek jelzik, hogy már előbb le kellett volna állnunk.
Már botladozik a nyelvünk, az asztaltársasággal való beszélgetés is egyre inkább akadozik, tudjuk otthon nem fognak kitörő örömmel fogadni bennünket és holnap jókora macskajaj fog kínozni bennünket – de már nincs megállás.
Az ötödik sör körül eljön az alaptalan optimizmus, túlértékeljük a sör okozta jó érzéseket, melyekből azért nyomokban maradt néhány, és magunkban bízva, iszunk még, hiszen keménytökűek vagyunk, és alábecsüljük a másnap jelentkező rosszullétet és lelkifurdalást. Kérjük a következőt!
Szóval a boldogság, az embertől függően, egy vagy két sör.
Ami utána jön – különösen, ha képesek vagyunk lassítani és nem szúrunk két sör közé tüskéket – lehet még kellemes, de tapasztalataim szerint. az már a sörözés egy más szintje. Azt lenne jó elérni, hogy az első sör okozta örömmámort mindig úgy stabilizáljuk, hogy a kellő időben, a kellő mennyiségű sörrel töltünk utána. Ez eddig csak elméleti síkon működött.
Egy Para-Kovács írás a második és harmadik sörről: https://serteperte.blog.hu/2017/12/03/masodik_es_a_harmadik
Fotó: https://beerbox.hu/
