Olvasási idő: 3 perc

Az mindig is igaz volt, hogy a jó sörért és a jó kocsmáért Prágába kell utazni. Egy ilyen utazásnak köszönhetően találkoztam 1989-ben a híres cseh íróval, Bohumil Hraballal. Prága ezekben az időkben egy kicsit kopottas, szürk város volt, melyet még nem árasztottak el a turisták, de már igen sok magyar látogatott el és az utazások sokukat tették a cseh sör és a prágai kocsmák elkötelezett híveivé.

Vasárnap volt, valamikor a nyár legelején. Négyen voltunk, két nő és későbbi tettestársam Gyuri. Épp a vasút indulásáig hátralevő több mint két órát próbáltuk eltölteni sörivással a Sirokán levő Krusovice sörözőben. Ötvenhat koronánk volt négyünknek, ami akkor ott nyolc sörre lett volna elegendő.

Szerencsénkre azonban a hosszú asztalnál ülő, a közönségből jócskán kirívó, német házaspárral sikerült szóba elegyednem, Pontosabban ők érdeklődtek, hogy igaz-e, hogy vasárnap délutánonként itt sörözik az író. Igen, igen – bólogatott Gyuri. Mint kiderült a házaspárnak – akikkel szóbaelegyedtünk – volt egy könyvkiadója és hivatalos ügyben keresték Hrabalt, aki végszóra meg is érkezett. 

A terem végében levő hosszú asztalnál foglalt helyet, ahol nagy örömmel fogadta. A német házaspár rövidesen fizetett és nem tudni milyen indíttatásból, de a mi söreinket is kifizették, majd átmentek Hrabal asztalához. Onnét egy rövid beszélgetés után távoztak. Ez volt a nagy pillanat, holott nem vagyok egy ilyen odamenő típus, amikor én is becserkésztem Hrabalt és hirtelen ötlettől vezérelve megszólítottam az írót:

Magyarok vagyunk és könyvet írunk „Prágai kocsmák, magyar szemmel” címmel és szeretnénk felkérni, hogy írjon előszót, az akkor még csak a fantáziánkban levő könyvhöz. Hrabal megnyugtatott, hogy persze, nagyon szívesen. Ennyiben maradtunk. Jobb híján az asztalon levő söralátétre kértem egy autogramot tőle. Büszkén tértem vissza az asztalhoz, ahol a németek jóvoltából újabb sörök sorakoztak.

Persze eldicsekedtem az alátéttel. Gyuri barátom rezignáltan kortyolgatta tovább a sörét, ám amikor Hrabal a mellékhelyiségbe indult, követte. Hogy történt nem tudom, de rövidesen ő is egy aláírt söralátéttel tért vissza.

A történetet csak azért idézem fel, mert magam sem gondoltam arra, hogy ebből az ígéretből, még ha más címen is, de egyszer még valóság lesz. Igaz tizenhárom évnek kellett eltelnie, mire megjelent „Sörmentén Prága” azaz ahogy Hrabalnak ígértem, a „Prágai kocsmák, magyar szemmel”. És sajnos már Hrabal sem írhatta meg a könyv előszavát.