Olvasási idő: 2 perc
Még a megboldogult Jaroslav Hasek sem járt ebbe a vendéglőbe, hiszen előre megérezte, hogy egyszer majd turistalátványosság lesz belőle. Az is lett bőven. Aki manapság betéved ide, az mélyen nyúljon a zsebébe. A Kehely ma már inkább nemzetközi attrakció, mintsem egy normális söröző. Persze már a kommunizmus idején sem volt olcsó hely, amikor a (főként keletnémet) vendégeket kopasztották a korabeli ruhában felszolgáló felszolgálók.
A magánosítás során a Kehely tulajdonosainak is kinyílt a szemük, azaz még drágább lett a dolog, miközben az intézmény szocialista-realista jellegét megőrizték. Aki előzetes bejelentés nélkül érkezik. az számíthat arra, hogy nem fogadják kitörő örömmel. Pedig a pincérek sorfalában a két tulajdonos is ott tüsténkedik. Egyszer külföldi ifjak egy csoportja kívánt fényképezkedni a kocsmabelsőben, csak úgy spontán, de kizavarták őket, hogy „ez nem múzeum, ha igen, akkor kuss, különben pedig tessék fogyasztani!”
Főzni azért nagyon tudnak a Kehelyben. Így nem igaz Dub őrnagy megjegyzése, hogy „minden szemetek közül a szakácsok a legszemetebbek”. Az ember kaphat mennyei vesepecsenyét, bár felkiálthat, Lacina tábori lelkész után szabadon: „Több szaftot, uram!” A bundázott liba is felséges, de mindennek megkérik az árát. A Kehelyben „unterwassermann” néven kínált utopenec árából másutt egy tisztességes egytálételre is futná.
Azok a vendégek, akik Svejk korába kívánnak visszaevezni, azok megnyugodhatnak: az ételek a híres mű alakjairól kapták nevüket. A Hasek művében említett összes étel kapható, a lótepertő kivételével. No és a knédli sem akkora, mint amivel Batzer őrnagy dicsekedett, azaz: „nálunk, a kasperki hegyekben olyan szép kis knédliket csinálnak, hogy beleférnek egy makaróni lyukába”
