Olvasási idő: 3 perc

 Azaz nem is nekünk, hanem a család régi barátjának Betyárnak, a sokat tapasztalt hétéves kutyusnak. A tálkájába öntött kutyasörbe csak beleszagolt és rövidesen fülét-farkát behúzva a kert legtávolabbi zugába bújt. Igaz eddigi csak tisztességes sört lefetyelt. Igényességéről pedig annyit, hogy tavaly nyáron, a három napra az autó csomagtartójában felejtett, kilométeres bűzt árasztó csirkemájjal is pillanatok alatt végzett.

Így aztán e sorok írójának nem maradt más választása, mint hogy maga kóstolja meg, az ajánlásnak megfelelően szobahőmérsékleten, immár söröspohárban szervírozott italt. Bátor vállalkozás. Hasonló ízélményben akkor részesültem, amikor évekkel ezelőtt, tízéves kislányommal a konzerv Whiskas és Friskies macskaeledelt teszteltük. Részben Cipó cica kedvéért, aki egyébként még a legfinomabb cseh söröket sem volt hajlandó megkóstolni, másrészt önmaguk szórakoztatására.

Akkoriban, miután leküzdöttük előítéletes viszolygásukat és belekóstoltunk a tápba, csak annyit állapítottunk meg, hogy bár ízetlen, de ehető. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy nem szokunk rá egyikre sem. A kutyasör ízvilága ugyanezt a formát hozza, némi malátakávés zamattal. Tekintve azonban, hogy sem alkoholt, sem széndioxidot nem tartalmaz, sajnos még nyomokban sem emlékeztet semmiféle sörre sem.

És ez természetes is, hiszen szó sincs itt sörről, alkoholos erjedésről.A kutyasör vízből, húskeverékből, malátasűrítményből, tejsavból és E-kezdetű tartósítószerekből készül. Nem véletlen tehát az sem, hogy felnyitás után még három napig fogyasztható.

Nem kell tehát aggódnunk, hogy ha ebünk esetleg megszereti és állandóan ezt fogyasztja, alkoholista leend. Mindennek ellenére e rövid teszt végén, nem csak a Dog Beer zamata keltette rossz szájízt kell leküzdenünk, hanem afeletti szomorúságunkat is, hogy ismét olyasmivel találkoztunk, ami legfeljebb ha csomagolásában az, aminek látszani szeretne. Nincs is más hátra, mint, hogy Betyárral, aki frissen felbontott Primátor illatára ismét előkerül, megiszunk egy igazi sört!