Szentestély

Kiáradó hangzavar és a csörgedező szennyvíz-csermely jelzik az utat. A „Kis Oázisban” van sör meg tömény, virsli, fasírt, egyenrántotthús. Ennyi minden. Méghozzá olyan árakon, amelyek bármely piacgazdasági okoskodásnak fittyet hánynak. Élvezkedő csődületek melengetőznek itt.

A sarokban kuporog a sápatag Gizi, aki agyilag nincs egészen otthon, és itt játssza el naponta az évnyíre elszenvedett koraszülését, váltakozó plüssállatkák felhasználásával. Már az, ahogy lábait szét-meg össze-vissza rakogatja: szeméremajkától garatüregéig enged betekintést. Anatómiai képtelenség, meglehet, ám a közvetlen környezet számára hús-vér és vitára érdemes téma.

Jeges szél nyaldossa orrunkat.

Közvetlen előttünk fárad be a helyiségbe a szomszédos „Tudjaafrászmiből” – gyaníthatólag nem oktalanul – kipenderített piáskompánia háromfőnyi delegációja, és már javában fogadhatja is megjelenése ilyen-olyan minősítéseit, különös tekintettel alacsony és házasságon kívüli származására.

Élénken reagálva eme barátságtalan fogadtatásra, egyfajta üdvözlő nyilatkozatban próbálnak reagálni arra, amely némi békülékenységet enged sejtetni részükről. Egyben kifejezésre juttatják azon aggályukat is, hogy tulajdonképpen kapnak-e némi sört, melynek reményében jöttek ide. Meg még, nem utolsósorban, a Béla is szeretné megint a Gizit. Az Oázis fundamentalista szárnya újólag legközönségesebb reakcióit bőgi bele az atmoszférába. Gizi felhevülten sóhajtozik, a realisták nyelven kívüli belegyezést diagnosztizálnak, miközben visszafogottan hörpölgetik kockaleveseiket vagy kapkodnak levegő után.

Egy bandzsító macska suttyomban tartósítószer maradványokat nyalogat az elhajigált dobozokból.

Gizi hirtelen ijesztő rikoltozásba fog, mondénül vonaglik és kínzatott visongatás közepette egy felettébb lestrapált játékmacit pottyant a szoknyája alól a padlóra. Ezután elernyed és haladéktalan forró vizes öblítést óhajt.

„Ezt frankón gondolod Béla?” tör ki Gizi bátyjából, mielőtt még a sör hatástalanítaná értelmének az egyensúlyérzék iránti fogékonyságát, és le nem hanyatlana a székről. Egy tömör „áh a Béla az egy seggfej!” vélekedéssel Gizi maga is csatlakozik az eszmecseréhez.  A jelenlevők buzgón helyeselnek és immár az eleddig részvétlenek is hajlanak azon vélekedésre, hogy a Tuggyafrászmiből szalajtottaknak jár még sör. A három szakadt figura sietve botorkál el üres üvegeket és pénzt gyűjtendő. 

„Ez aztán nehéz szülés volt” szól felénk a pultos rezignáltan, mi pedig nem adunk hangot azon vélekedésünknek, hogy fogazata némi szabályozásra szorulna. „Mer' ez így megy ám mindennap” böki még hozzá, nyújtva a húsz üveget a ragacsos pult felett.

Megelégedetten caplatunk hazafelé a szennyvízcsermelyek irányát tartva, miközben a Kis Oázisra is ráköszönt a karácsonyi béke.

Stóni Gyula írása