Azok a szemtelen sörturisták

Az embert csak akkor ismered meg jól, ha készületlenül éred otthon. Ha azonban a csehet akarod megismerni, uccu utána a kocsmába! – állítja Radko Pytlik cseh író.

Sakk, matt, knock out

Mikor először Belgiumban jártam, Zaventemben laktunk, a brüsszeli repülőtér mellett. A hivatalos program után ki-ki kedve szerint tölthette az estéjét.

Sörturisták Csehországban

A sör és az ehhez kapcsolódó intézmények – főzdék, sörmúzeumok és sörfürdők – egyre népszerűbbek a turisták körében Csehországban.

Sörözni Olomoucban

Az enyhén lejtős, hangulatos, macskaköves főtér tele van üzletekkel és éttermekkel. Még a passzázsokban is egymást követik a különböző sörözők.

Mernek kicsik lenni

A multik gyárbezárásainak új fejezetét nyitotta meg a Carlsberg, amikor kézműves sörfőzdét és új termékeket ígér az eddigi žateci sörgyár helyett.

Folyékony történelem

A Liquid History londoni kocsmatúrája két mérföldes séta London ódon utcáin, amelynek során történelem egy furcsa oldalával ismerkedhetünk meg.

Ha egy svéd olcsón akar berúgni

A járvány alatt is közlekednek a kompok, hogy a svédek Dániában, Németországban és a balti államokban olcsón vásárolhassanak piát.

Koppenhága sörös szemmel

Koppenhága évszázadok óta fontos kikötőváros. A kikötői romantikához pedig hozzátartoznak a csapszékek.

Közeli sörturista célpont

Az osztrák-cseh határ menti Znojmo városka az utóbbi időkben egyre több magyar söturista érdekődését kelti fel.

Prágai sörmaraton

Prágába számtalan honfitársunk kizárólag, sörözni indul, vagy ha mégsem, azért néhány sör városnézés közben biztos lecsúszik.

Irány Krakkó!

Lengyelország vitathatatlanul leglátogatottabb és legismertebb városa, 2010-ben mindössze egy mikró sörfőzdével – CK Browarral – rendelkezett.

Az első sörvillamos

Az első sörvillamos soha nem indult felénk és még csak nem is csilingelt amerre járt, hiszen egy szomorú épület volt a prágai 11-es járat hurokvágányánál.

Sörözés az ispotályban

A legtöbben csak elszáguldanak az autópályán Regensburg mellett. Kár, mert a város Bajorország egyik legszebb települése, zegzugos utcácskákkal és hangulatos sörözőkkel.

Sörturizmus Csehországban

Csehország évi 143 literrel világelső az egy főre jutó sör sörfogyasztásban, de sörfőzésben is világelsők, az egy főre számított 198 literrel. A különbség annak köszönhető, hogy Csehország a sörexportőrök között is előkelő helyet foglal el.