Selmecen járva az embernek akarva-akaratlanul is az az érzése, hogy itt minden út felfele vezet. Az egyetlen vigasz, hogy szinte minden utcában van kocsma.
Doktor Blažej már hétfőn megkezdi a cseh sör napjainak 2018. évi ünneplését. Az esemény örömére a mai napon, nyitástól este nyolcig, jelentős kedvezmény minden csapolt sörre!
A tanksör az egyetlen szegmens a cseh vendéglátásban, mely rohamosan növekvő tendenciát mutat. Idén augusztustól a Primátor is megkezdte a tartályok telepítését.
A középkorban a sörfőzde, a vendéglő és a magánlakások nem határolódtak el egymástól. Főztek sört a háztartásokban is és gyakran többet, mint amennyit meg tudtak inni.
Hogy a különféle nevekkel illetett alkoholfogyasztó helyek nem az erkölcs szentélyei lehettek az gyanítható és ha ezek látogatását tiltották, hát a papok megfőzték maguknak a sört.
A cseh sörgyártás szlogenje a Dej bůh štěstí – adjon az Isten örömöt – most, a Primátor sörök felbukkanásával az Interspar áruházakban,egy lépéssel közelebb került hozzánk.
A sörrel kapcsolatban igen elterjedt sztereotípia az egészségre gyakorolt pozitív hatásaira hivatkozni. Ezek többnyire helytállóak, csak hát az a fránya mennyiség!
Csehországban az utóbbi években rohamosan – ötven százalékról harminc százalék körülire – csökkent a csapolt sör piaci részesedése. Elsősorban a vendéglátóhelyi áremelkedés miatt.
Ma délelőtt fényképezte blogunk egyik szerzője ezt a mozgó kocsmává átalakított Ikarus autóbuszt, melynek teraszán vidáman lehet városnézés közben sörözni.
Borisz Jelcin, nagy vodkarajongó volt, de a sör és a pezsgő sem volt idegen tőle, részegségével számtalan kínos pillanatot szerzett külföldi útjai során vendéglátóinak.
Primátor nem csak abban számít rendkívülinek a cseh sörgyárak között, hogy az állandó kínálata tizenötféle sörből áll, hanem azzal is, hogy rendszeresen hoz ki limitált példányokat.
Egyelőre azt mondhatjuk, hogy az időjárás kegyeibe fogadta a 11. Budapesti Cseh Sörfesztivált, hiszen nem rekkenő hőségben kell végiginnunk magunkat a kínálaton.
Az első sörvillamos soha nem indult felénk és még csak nem is csilingelt amerre járt, hiszen egy szomorú épület volt a prágai 11-es járat hurokvágányánál.
Amikor nemrég a Beer Week In Budapest sörkóstolóján felfedeztem magamnak a Stu Mostów Salamander Oatmeal Chocolate Milk Stout Nitro sörét nem is reméltem, hogy ilyen hamar viszontlátom.