Brazília a világ harmadik legnagyobb sörgyártója, annak ellenére, hogy az egy főre jutó éves fogyasztással, hatvankét literrel, még az első tízbe sem kerülhetnek be.
Az oroszlános sörökről szóló bejegyzés azt példázza, hogy az erő és a bátorság – amit az oroszlán szimbolizál – felett, hogy diadalmaskodik egy multinacionális sörgyártó.
Ha azt a hangulatot nem is tudja Budapestre hozni a 9. Budapesti Cseh Sörfesztivál, amilyen egy sörözés Prágában, de a közel kétszázféle sör szépen reprezentálja a cseh sörök változatosságát.
Vessetek meg, nevessetek ki, de nekem nagy kedvencem a Krúdy által gáblinak, a németek által Frühschoppennek nevezett délelőtti sör és a hozzá kínált sörkorcsolya.
Ma már egészen tisztességes kínálatból válogathat a sörivó, hiszen a kegyéért a nagy multinacionális cégek mellett, kézműves sörfőzdék és sörimportőrök sokasága versenyez.
Usti nad Labem közvetlen közelében nem olyan régen még két sörgyár is működött. Az egyik a az 1753-ban alapított, Ústecke pivovar Velké Březno, a másik az 1867-ben alapított Ústecke pivovar Krasné Březno.
Ha Csehország és Magyarország népességét összehasonlítjuk, nincs nagy eltérés, viszont ha a két ország sörpiacát vetjük össze, ahogy mondani szokás: ég és föld a különbség.
A fentihez hasonló fotó már nem nagyon készülhet, a modern idők teljesen kiszorították a tálcájukon akár két tucat korsóval is egyensúlyozó pincéreket.
A sörivók sokfélék, van aki szereti ha nagyobb sör fehér sapkája, de sokan akadályként tekintenek rá, mely csak a kocsmárost segíti a vendég megkurtításában.
Amikor végre kiheverné a cseh(szlovák) sörgyártás az I. világháborús sokkból Németország előbb a Szudétavidéket, majd 1939-ben Csehország többi részét is elfoglalja.